Ma sok-sok ember jár olyan bánatos és szomorú arccal, mintha mindent elvesztett volna egyetlen pillanat alatt. Arra gondoltam, hogy vajon én mit tehetek ez ellen?
Régi szokásom, hogy mosolyt csalok az arcokra és ezzel magamat is boldoggá teszem.
Hogyan?
Nagyon egyszerűen. Ha segít nekem valamiben egy idős úr, ilyeneket mondok neki: „Ó, tudtam, hogy még nem haltak ki a lovagok!” Máskor: „Köszönöm, fiatalember!” – és máris szégyenlősen elneveti magát, mert valóban 20 évesnek érzi magát. Máskor megdicsérem a hölgyek frizuráját: „Elnézést, de Ön hová jár fodrászhoz? Hogy mennyire eltalálta az egyéniségét, tökéletesen fiatalos.” Ha valakinek szép a ruhája és gondozott: „Megkérdezhetem, hol vette ezt a ruhát, annyira csinos!” A boltban, ha szép babát látok, rámosolygok az anyukára és megkérdezem: „Elnézést, melyik polcon árulnak ilyen szépségeket?” Az anyuka szája máris fülig ér, s huncut boldogsággal mondja: „Nos, másként szerezhető be…” Ha a buszvezető szépen vezet, leszállás előtt rámosolygok: „Uram, igazán biztonságos érzés volt Önnel utazni, annyira szépen vezet. Szívből köszönöm!” Az eladónak elmondom, hogy régen nem találkoztam ilyen kedves arccal, a postásnak, hogy hálás vagyok, amiért másodszor is kifáradt a küldeménnyel, ezzel annyira boldoggá tett! A cipőboltban: „Hálás vagyok a sok segítségért, ezt kevesen tennék meg értem!” – sorolhatnám. Az emberek ki vannak éhezve a kedvességre, a kapcsolatokra, még ha csak rövid tartamú is. Nekem pedig van egy olyan ajándékom, hogy könnyen megszólítok másokat. Akkor miért ne? Az öröm gyógyít, ezt már régen tudjuk!
Némi gondolkodás után elhatároztam, hogy ebben a nehéz helyzetben, a világjárvány idején én leszek a „Három mosoly mamija” minden nap.
Abban az időben, amikor 6-9-ig csak az idősek vásárolhattak, épp a Lehel úti piacról jöttem ki. Egy munkásruhás fiatalember kérlelte éppen a biztonsági őrt, hadd menjen be, csak ide, éppen a legelső élelmiszerboltba, mert nem tudja megvárni a kilenc órát. Letettem a csomagot, odaléptem a munkába sietőhöz.
– Fiatalember, én bemehetek Önnek vásárolni. Mit szeretne és honnan?
Bár először egy kicsit kérette magát, de fél másodperc múlva már vissza is indult a két szatyor… velük én. A biztonsági őr és a többiek mosolya csak bónusz volt.
A villamoson láttam olyan utast, akin nem volt maszk. Mások riadtan húzódtak el, én odaléptem:
– Látom, uram, otthon felejtette a maszkját. Megengedi, hogy felajánljak Önnek egyet?
A buszon méltatlankodóval, aki unta már nagyon a maszkot, arról beszélgettem, hogy mennyi öröm van az életben. Ne engedje, hogy ez az egy negatívum törölje az összes jót…
Máskor csak rámosolygok valakire és ő vissza.
Holnap vérvételre megyek, majd szétnézek a FB-oldalamon és fel kell hívnom pár embert, bátorítani. Várom az aratást… mert én vetni akarom az élet örömeit és a mosolyaimat, amíg csak lehet.
Mert megéri! Nagyon is!
/Salyámosy Éva/
Fotó: https://www.pexels.com/