Két óvodáskorú gyermekkel voltam itthon a karanténok alatt. Akinek van gyereke, tudja, milyen emberpróbáló tud lenni, hogy lekössük őket. Szerencsés vagyok, mert kertes házban élünk, így talán valamivel könnyebb dolgom volt. A pandémia alatt rengeteget tanultunk a minket körülvevő növény- és állatvilágról. Beszereztünk egy bogárvizsgálót, amivel minden kertben talált kúszó, mászó, repülő rovart különös gonddal ki tudtunk elemezni. Sokat jelentett mindannyiunk számára. Én legyőztem az undoromat, a gyerekek pedig kevésbé féltek a pókoktól, hiszen jobban megismerték például az ízeltlábúakat. Aztán persze mindig óvatosan visszaengedtük vizsgálatunk tárgyát oda, ahol találtuk. Az internet mind a bogarak, mind a növények ismeretében nagy hasznomra volt.
Tavaly magról ültettünk néhány zöldséget, paradicsomot, paprikát, zöldborsót, céklát és répát. Én a fővárosban nőttem fel, a földműveléshez, növénytermesztéshez semmit sem értettem, ezért az elején segítségül kellett hívnom az internetet. Nem tudtam ugyanis, hogy a cserepekben kibújó apró zöld vajon gaz vagy a kívánt zöldség hajtása. Idén már csíráztattuk a magokat, neveltünk palántákat, amiket tavasszal kiültettünk és azóta óvjuk őket.
Az én gyerekeim a karanténkertészetnek hála máris többet tudnak, mint a férjem vagy én tudtunk az ő korukban. Tisztában vannak a vetés előtti földmunkákkal, a gazolás fárasztó, de fontos tevékenységével. Felismerik a napraforgót, zöldborsót, krumplit, szamócát, kukoricát, répát és paradicsomot, ahogy előbújnak a földből. Tudják, hogy virágzáskor miért fontosak a méhek, miért barátunk a katica a gyümölcsfán, és hogy a csigát nem kedveljük a veteményesben. A tavalyi nagy esőzéskor, vagy a kora tavaszi fagyok alkalmával megtanulták tisztelni a természet erejét is.
A saját magunk termesztette zöldségeknél, gyümölcsöknél pedig nincsen édesebb jutalom!
/Körmöczi Vera/