Zsuzsi nagyon várta a nyugdíjas életet. Tele volt tervekkel, ötletekkel. Persze volt benne némi félelem is, hogy a szociális területen ledolgozott sok év után milyen érzés lesz otthon maradni, és nem mások gondjaival foglalkozni, hanem helyette irodalmi és nyugdíjas klubba járni, olvasni, kézimunkázni, utazni, és felfedezni hazánk ezernyi szépségét, amire nem volt eddig ideje.
2020 tavaszáig Zsuzsinak sok tervét sikerült megvalósítania, jól érezte magát, a férjével sok mindent közösen csináltak. Aztán a híradásokban elkezdtek a vírusról beszélni, ami napról napra jobban terjedt a világban. A szigoritások bevezetése után a bezártság és tilalom páni félelmet keltett az emberekben. Szerencséjük volt, hogy vidéken, egy kis faluban élnek, ahol van kert, így nem a négy fal között kellett bezárva élniük, és a szomszédokkal is tudtak a kerítésen keresztül beszélgetni. De sajnos a gyerekekkel, barátokkal és a szüleikkel nem találkozhattak, heteken keresztül csak telefonon tartották a kapcsolatot.
A faluban példátlan összefogás alakult ki, mindenki próbált valahogy segíteni a másiknak. Az utcában felváltva vásároltak be a gyerekek olyan dolgokat, amit a helyi zöldséges, boltos és hentes nem tudott házhoz szállítani. A postásfiú feladta a lottókat, hozta az újságot, és ő volt az egyik legfontosabb kapcsolattartó, akivel lehetett üzenni. Az egyedül élőkkel egy, az utcáról is látható egyezményes jel volt megbeszélve, hogy mit tegyenek, ha jól vannak és mit, ha nem. Ennek volt köszönhető, hogy Mariska nénit sikerült időben kórházba juttatniuk, mert látták, hogy a redőnyök nincsenek felhúzva, így többszöri sikertelen telefonhívás után hívták a rendőrséget és betörték az ajtót. Mariska néni ott feküdt egész éjjel a hideg kövön, mert este a fürdőszobában elesett és combnyaktörést szenvedett. A mentők kórházba vitték, ahol azonnal megoperálták.
Zsuzsi megszervezte a telefonos kapcsolattartást is a barátnői segítségével, így mindenki felhívott naponta pár embert, és ha segítség kellett, megoldották. Sürgős esetben mindig találtak egy segítőkész fiatalt, aki orvoshoz vagy ügyintézésre el tudta vinni azt, akinek erre volt szüksége. A faluban is egyre jobban terjedt a vírus, többen kerültek kórházba és lélegeztetőgépre, és sajnos halálesetek is történtek. A félelem, a lelki fájdalom teljesen letaglózott sok falubelit, ezért igazán nagy szükség volt Zsuzsiék segítségére.
Sok évig tartó haragos viszony után is sikerült meggyőzni a szomszédokat, hogy nézzenek rá az egyedül élőkre. Volt egy testvérpár, két özvegyasszony, akik már harminc éve nem beszéltek, mert állítólag Ilus néni elszerette Gizike néni férjét valamikor. Ilus néni gyermekei Angliában élnek, Gizi néni fia pedig Szegeden, és nagyon ritkán jön látogatóba. Mindketten egyedül, magányosan élnek hatalmas házukban. Mikor jött a hír, hogy Gizi néni fia is elkapta a rettegett vírust, teljesen összetört. Akkor látogatta meg Zsuzsi, és sokáig beszélgettek arról, hogy az élet milyen kiszámíthatatlan, és sokkal jobb lenne, ha nem lenne harag a lelkében, mert a testvérével együtt sokkal erősebbek tudnak lenni. Tegyék félre a vélt vagy valós sérelmeiket és legyenek szerető testvérek, mert sohasem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap. Ilus nénit is meglátogatta, aki nagyon örült a békülés lehetőségének. A nagy találkozásnál Zsuzsi is ott volt, és nagyon megrázó élményt jelentett neki a két idős, bottal és járókerettel közlekedő testvér őszinte ölelése és könnyeik.
De hívták Zsuzsit akkor is, mikor elromlott egy többgyerekes családnál a mosógép vagy a hűtőszekrény, vagy vasárnap elfogyott a palackos gáz. Mindig mindenre találtak közösen megoldást. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenki valamennyire biztonságban érzi magát a faluban.
A pandémia alatti karácsony hihetetlen érzelmeket váltott ki a falu közösségében. Zsuzsi férje egy nagy kondér halászlevet főzött, a lányok pedig egész héten sütöttek, hogy akinek nem tudnak jönni a gyermekei, vagy anyagilag nem tudja megtenni, azoknak is legyen szép karácsonya. Nagy volt a jövés-menés szenteste délutánján, az emberek vitték az egymásnak szánt dolgokat. Mosolygó szemek, boldog lelkek találkoztak.
Zsuzsi mindig azt mondja, sohasem gondolta volna, hogy ilyen pörgős lesz az első nyugdíjas éve. 2020-ban annyi minden történt velünk és a nagyvilágban. A vírus megbénította a világot, megégette a lelkeket, mindent felülírt: találkozások, családi ünnepek helyett szeretteink, barátaink elvesztése, az állandó gyász megélése vált hétköznapivá. A félelem, a fájdalom, a bezártság és tilalom mellett mégis ott volt és van az önzetlen odaadás, a szeretet, az összetartó közösség gyógyító ereje.
Akik átélték mindezeket, másképp látják a világot, ami egészen más lesz, mint eddig volt. Rajtunk múlik a jövő, ahol egymást szeretve és tisztelve élhetünk a Föld nevű bolygón.
/Tóth Lászlóné/