A karantén idején a 67 éves édesanyám a korábbinál több időt töltött a laptopja előtt. Míg addig főleg a híreket olvasta és a kedvenc zenéit hallgatta, pár hónapja regisztrált a Facebookra, így került kapcsolatba több állatvédő szervezettel.
Csodálattal mesélt nekünk az önkéntesek fáradhatatlan munkájáról, hogy az ország szinte minden pontján dolgoznak elhivatott állatvédők, akik éjjel-nappal azon dolgoznak, hogyan segítsék, a kidobott, kóborló vagy megsérült állatokat. És nemcsak felnőttek, hanem sok fiatal is, akik szintén részt vettek a menhelyeken lakó állatok ellátásában, sétáltatásában, tanításában és örökbeadásában. Ez mindenhol óriási segítséget jelentett, hiszen az állatok körüli teendőket a karantén és a szigorítások idején is el kell(ett) látni.
Édesanyám nemrég azt mondta, ha nincs a járvány, valószínűleg nem lett volna alkalma megismerni ezeket a szervezeteket, amelyek közül többet szerény, de rendszeres pénzadománnyal is támogatunk. Így, hogy az embereknek több ideje volt a neten böngészni, valahogy több figyelem jutott az állatvédők munkájára. Mi is így találtunk arra a menhelyre, ahol már többször voltunk a gyerekekkel gazdára váró kutyákat sétáltatni. Ekkor személyesen is tapasztalhattunk, hogy – talán a bezártság hatására vagy a „tegyünk valami jót” érzéstől vezérelve – a korábbinál sokkal többen jelentkeztek önkéntesnek a menhelyekre.
/Molnár Viktor/