Amikor bemondták a tévében, hogy az iskolák bezárnak és mostantól mindenki otthon tanul a gyerekekkel, bevallom, egy kicsit megijedtem. Nem magától a tanulástól, a matekpéldáktól vagy a mondatelemzéstől, inkább a „logisztikától”: hogy fog beleférni az időbe minden, a tanulás, az otthoni munka (a home office), a főzés, takarítás, bevásárlás stb.
Hát, jöttek is sorban a nehézségek.
Amikor a családban csak egy laptop van és kezdődik a matekóra, de a munkahelyi összeállítást is le kell adni délig…
Amikor a maradék nélküli osztást „gyorsangyorsan” le kell ellenőrizni, de kezdődik az online értekezlet…
Amikor „apa-hogyan-kell-rókát-rajzolni?”, de közben elfogyott a tiszta tányér vacsora előtt…
És mégis: örülök, hogy megéltük! Mert bár voltak veszekedések, sértődések, sőt, kiabálások is, örülök, hogy ezeket a helyzeteket is együtt éltük át a gyerekekkel: láttam őket dolgozni, feladatot megoldani, felkészülni, verset tanulni és szavalni. Megmutatták, hogyan osztják be az idejüket (jól-rosszul…), hogyan rangsorolnak feladatokat és hogyan viselkednek órán. Persze volt, hogy környezetórán kikapcsolták a kamerát és felugratták a kutyát a padra, mintha ő is részt venne az órán, de ez is csak színesítette ezeket a – mondjuk így: – „rendhagyó” napokat.
És ezekben a napokban bizony nekik is sokkal jobban ki kellett venniük a részüket a házimunkából. Nem volt túljelentkezés a mosogatásra, de amikor mondtam, hogy a másik opció az egész lakás felporszívózása, aki gyorsabb volt, mégis a mosogatást választotta. A 8 éves fiam szinte profi barista lett (őrlés, tömörítés, tisztítás), a 12 éves lányom pedig olyan gyümölcstálakat készített, hogy bármelyik ötcsillagos hotel megirigyelte volna.
Örülök, hogy így is láttam őket.
És örülök, hogy ők is látták, hogy sokat dolgozom és a pénz nem csak úgy „terem”.
Örülök, hogy még jobban megismertük egymást.
/Völgyi Tamás/