Kilenc évvel ezelőtt született a kisfiam, Táltos, aki születésekor oxigénhiányos állapotba került, aminek következtében súlyos agykárosodást szenvedett. Az ezt követő évek rengeteg fejlesztéssel, aggodalommal és erőn felüli küzdelemmel teltek. Évek óta mindezt egyedülálló szülőként csinálom, ugyanolyan kitartó szeretettel, rendületlen hittel és igyekezettel. A saját történetem inspirált arra, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévőknek segítsek, amikor létrehoztam egy napközit a Józsefvárosban. Az általam vezetett intézmény súlyosan, halmozottan sérült gyermekek nappali felügyeletével és fejlesztésével segíti az érintett családokat.
A koronavírus-járvány az egyébként is nehezebb helyzetben lévő, sérült gyermekeket nevelő családokat sem kerülte el. Mind anyagi, mind mentális, mind lelki szempontból nehezebb volt nekik. A napközi lehetőséget adott arra, hogy egymást erősítsük és támogassuk ebben az időszakban is.
Nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy én kapom 2021-ben az Egyszülős Központ Páratlan Szülő Díjának a családokért felelős tárca nélküli miniszter különdíját. Nem érzem, hogy több lennék másoknál. Sokan teszik ugyanezt, sok anya, akár egyedülálló nőként. A természetes kötelesség és a szeretetből fakadó törődés nem tesz különlegessé senkit, engem sem, mert magától értetődik. Úgy gondolom, nem vagyunk többek a normál szülőknél sem, még ha nehezebb is sok szempontból nekünk. Hiszen ők is teszik a dolgukat, ahogy mi is, csak másként. Bárcsak az iskoláztatás, taníttatás-tanulás, a képességek előhívása és a kibontakozó önállóság okozta gondokkal kellene megküzdenem nekem is.
Egyszóval, nem, tényleg nem érzem többnek magam ettől, teszem a dolgom, még csak nem is hibátlanul és próbálok a felszínen maradni a gyermekemért, ahogy sok ezer másik sorstárs szülő.
/Varga Gábor/