Otthonápolást végezni sokszor annyira elszigetelt hétköznapokat jelent nekünk, érintetteknek, mint a karantén az átlagnak. Hiszek abban, hogy sokszor az is segítséget jelent, ha tudjuk: nem vagyunk egyedül a világban, mások is ugyanazokat a csatákat vívják, mint mi. Ugyanakkor abban még jobban hiszek, hogy nem a közös sajnálkozás az, ami segíteni tud, hanem ha látjuk azt is, mennyi jó dolog történik velünk. Ha egymásból töltődni, inspirálódni tudunk, és ha képessé válunk arra, hogy egy nehéz helyzetben is megtaláljuk a kapaszkodót…
A nagyfiunk, Csongor autista. Nem tud beszélni és nem zseni valamelyik amerikai filmből. Talán pont ezért fontos, hogy helyette meséljünk. Hogy láthatóvá és hallhatóvá tudjuk tenni őt is ebben a világban. Mert megérdemli, hogy több legyen egy statisztikai adatnál…
2019 óta a férjemmel aktívan teszünk a közösségért, több dal, könyv, összefogás született ez idő alatt nonprofit céllal, önerőből. Nem volt kérdés, hogy az első karantén alatt sem ülünk tétlenül otthon. Én klaviatúrát ragadtam, és Leszek én a hangod címmel megírtam egy könyvet a hétköznapjainkról, amit természetesen átjár az autizmus. Novemberben a férjem (Z. Kiss Zalán) Duba Gáborral közösen egy dalt is írt ugyanezzel a címmel sorstárs szülőknek, Szolnoki Péter előadásában. Ezzel a két projekttel szerettük volna a karantén alatt is felhívni a figyelmet a magyarországi felnőtt autisták helyzetére úgy, hogy közben támogatást adunk az Autisták Védőotthonának.
Facebook-oldalunkat (Tulipános kert) két és fél évvel ezelőtt a közösségépítésen túl azért hoztuk létre, hogy segíteni tudjunk különböző alapítványoknak. Ez idő alatt három könyv, négy dal, kilenc jótékonysági projekt valósult meg. Utóbbiak közül arra vagyok a legbüszkébb, ami idén tavasszal született meg Csongi festményéből. Egy PIKK PAKK táskakollekció készült segítő szándékkal, megmutatva azt, hogy sokkal több minden rejlik Csongiban, mint amit a diagnózisa miatt az emberek feltételeznek. Ezekkel a táskákkal együtt a karantén alatt közel 300.000 Ft támogatást tudtunk az otthonnak összegyűjteni, de nem ezek a számok a legfontosabbak.
Megszámlálhatatlan szülő tisztelt meg minket a bizalmával és mesélt a saját élethelyzetéről, nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, hogy együtt segítsünk, és miközben látszólag mi adtunk, a legtöbbet lehet, hogy mi kaptuk. Egy olyan közösséget a Facebookon, ahol nem volt sose helye bántásnak. Lehetőséget arra, hogy az autizmus-tudást picit elmozdítsuk az Esőember című filmtől. Visszaigazolást arról, hogy van szükség a munkánkra, és hogy ne álljunk meg.
/Z. Kiss Adrienn/