14 évvel ezelőtt történt, egy nyári napon, hogy a férjem örökre lehunyta a szemét. A szervezete nem bírta tovább a halálos kórral való küzdelmet. Kérdése ott maradt a levegőben: „Mit fogsz kezdeni öt gyerekkel egyedül?” Akkor fel sem fogtam, mi vár rám, csak azt tudtam, hogy élni kell tovább. Hosszú időbe telt, míg a család úgy-ahogy megtalálta az „új egyensúlyt”. A mindennapok feladataiba a szüleim is aktívan bekapcsolódtak, hiszen az öt gyerek ötféle személyiség, és mindegyiknek másképp kellett feldolgoznia a gyászt és tovább haladnia az életben. Amíg lehetett, otthon maradtam velük, de egyszer eljött az az idő, amikor sok-sok év után vissza kellett mennem dolgozni.
A tanári pályára való visszatérés nem jelentett gondot, hiszen a saját gyerekeimmel szerzett „tapasztalat” segített megérteni azt a korosztályt, akiket éppen át kellett vennem. Az újdonság „csupán” annyi volt, hogy közben nagyot változtak a technikai feltételek, az elektronikus napló, a digitális eszközök bizony ismeretlenek voltak a számomra és meg kellett tanulnom a használatukat a mindennapi tanítás során. De a legnagyobb kihívás a családnak az addig „ismeretlen” online oktatás volt. Pedagógusként és egyedülálló szülőként (immár nagyszülői segítség nélkül, hiszen a távolsággal védtük őket a járványtól) olyan életformát kellett kialakítanunk, amit addig még nem próbáltunk. Új ötleteket vártak tőlünk a tanításban, hiszen a zenetanulás mindig is személyes formában zajlott és most a digitális térbe kellett költöznünk.
Mit tehet ilyenkor egy zenepedagógus, aki „gyakorlati tárgyat” tanít? Megpróbálja a lehetetlent: személyesen próbálja átadni a tudást úgy, hogy közben nem látja a gyerekek visszajelzéseit – azaz videós tanítási anyagot küld a tanítványainak „vakon”, és várja az „eredményeket”. Velem ez történt, miközben a saját gyerekeim digitális oktatásának otthoni feltételeit is meg kellett teremtenem. Természetesen mint „otthonülő anyuka” az étkezésről és a háztartási feladatokról is gondoskodnom kellett. Mindezt tetézte, hogy az első hullámban elkaptam a koronavírust és a család karanténba került. Majd ahogy az lenni szokott, mindenkin átment a fertőzés. Hálás lehetek a sorsnak, hogy nem került senki súlyos állapotba, és a szüleimet is sikerült megóvnom.
És láss csodát, a rengeteg küzdelemre a válasz: 2021 páratlan nagycsaládos szülője lettem az Egyszülős Központ díjának köszönhetően és a munkahelyemen idén én kaptam a legnagyobb szakmai elismerést, a Bartók-díjat.
Az élet különös fordulata, hogy ezt éppen a digitális oktatásnak köszönhetem, hiszen olyan egyedi tanítási formát sikerült kitalálnom, amilyen korábban még nem volt. A szülők és a gyerekek sokszor családi programként ültek a videó előtt, ami a hagyományos oktatásban elképzelhetetlen lenne, ezért azt vallom, hogy mindig meglep minket az élet olyan ajándékokkal, amelyekre nem számítunk. Csak tennünk kell a dolgunkat, a legjobb tudásunk szerint. A többi már jön magától.
/Bolyosné Pethő Ildikó/