Valóban, a vírus tömeges megjelenése miatti önkéntes karantén (bezárt a RaM-ban levő kedves nyugdíjas klubom) az eddigi életvitelem átgondolását és változást jelentett.
Először is elhatároztam, hogy a „bezártságom” alatt miket NEM fogok csinálni:
– az okvetlenül szükségesen kívüli takarítás,
– felesleges holmik kidobása,
– szekrényekben rendcsinálás,
– tv-nézés (8 éve nem nézek tv-t, az engem érdeklő híreket az interneten olvasom el),
– unokáim több száz fotójának rendezése,
– napi teendőim megtervezése.
Viszont a lakás csicsázása helyett
– ötödszörre már sikerült az otthon sütött kenyerem,
– eddig egy évben sem raktam el ennyi baracklekvárt,
– hosszas kísérletezéssel megtanultam magamtól az internet kezelését, az email-írást és továbbítást, a képszerkesztést.
Így nem éreztem magam bezárva, mert (bár ki se mozdultam a lakásból)
– csodálatos operaelőadásokat élvezhettem a MET-ből,
– virtuálisan sok időt töltöttem az Uffiziben, Pradóban, Louvre-ben, ja és a Ludwig Múzeumban is,
– sokat barangoltam erdei utakon.
Legfontosabbnak azt tartom, hogy kapcsolattartási szokásaim nagyon megváltoztak a karantén idején. Olyan tudást sajátítottam el a digitális kapcsolattartás terén, amelyet korábban nem (bár nem csatlakoztam semmiféle Facebookhoz, messengerhez, ég tudja még, mihez). Az interneten keresztül napi szinten tartottam kapcsolatot olyan klubtársaimmal, akikkel a klubban egymás mellett töltött évek alatt legfeljebb üdvözlésként egymásra mosolyogtunk. A digitalizáció így hozzájárult a közösség együtt-tartásához, és ez a járvány lecsengése után is aktív maradt, jelentősége felértékelődött. Így soha nem unatkoztam, és időm se lett volna agyonszorongani magam a koronavírustól.
A karantén alatt ugyan nem váltam jobb emberré, a személyiségemet sem tudtam átformálni, de toleránsabb, elfogadóbb lettem ebben a kényszerhelyzetben.
Gondolom nem baj, hogy
– nem mindig tettem meg az optimális napi lépésszámot,
– nem tanultam meg egy újabb idegen nyelvet,
– nem csillog-villog a lakásom,
– nem írtam a karantén alatt olyan nagyszerű drámát, mint a Lear király (állítólag Shakespeare a bubópestis miatti karantén alatt írta),
– nem hoztam ki a legtöbbet a napjaimból,
– nem vadonatúj emberként térek vissza a klubba.
Egyszóval:
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban” (Gandhi)
/Őszikék klub/
Fotó: https://www.pexels.com/